1000_F_169740260_Pb1Zcaw96GmKjvUPg4Am4V2QgKUcpEM5.jpeg

Inspiráció

2022. október 21. 

Hogyan válasszak térkövet?

A térkő sokat jelent egy-egy otthon megjelenésében, de ezen felül további funkciója is van. Mivel a térkövezés a nagyobb tételek közé tartozik, ezért érdemes körbejárni a témát, hogy a megfelelő alaptudás birtokában választhassunk burkolatot. Igaz az akkor is, ha ön burkol, és akkor is, ha szakember segítségét veszi igénybe. 

terkovalasztas.jpg

Felületek védelme

Amennyiben a ház körül burkolunk, többnyire a praktikum és a látvány miatt döntünk a térkövezés mellett. A térkő több mint egyszerű beton. Biztonságos is, hiszen felülete többnyire csúszásmentes, így vizes vagy akár jeges időben is jobban kihasználható a terület. Ettől persze még nem kell a kert minden négyzetméterét leburkolni. Autótároláshoz érdemes egybefüggő felületet létrehozni, gyalogos közlekedéshez elegendő lehet egy-egy sáv vagy akár csak néhány lépőkő is. Ez is a tervezési folyamat része, ahogy a felhasználási cél és az épített környezet figyelembevétele is, a költségekről nem is beszélve.

 

Tervezés

Szerencsés az, aki néhány hónapnyi, vagy évnyi használatot áttekintve tud dönteni a későbbi felület burkolásáról. Ezek alapján jól át lehet gondolni, hogy mire használjuk a felületet, van idő megtapasztalni, milyen környezeti hatások érik, adott esetben pedig a jövőbeli kertalakítási terveinket is belekalkulálhatjuk. Ezek újépítésű házak esetén is relevánsak, és bár nincs közvetlen tapasztalat, nézzen meg néhány térkővel díszített otthont, így jobban el tudja képzelni, mi az, ami az ön számára is hasznos és esztétikus lesz. Az alábbiak a megfontolandó szempontokat gyűjtöttük össze, amellyel segíthetünk a választásban.

 

A térkő színe

Sok esetben az ízlés dönt, de néhány alapigazság segíthet hezitálás esetén. A minőségi kérdéseken túl csakis az ön és családja véleménye számít, akár a legvisszafogottabb, akár a legtarkább eredményt szeretné. Amennyiben a ház színe változik a közeljövőben, meg kell fontolni a hozzáigazítást is, de ha években gondolkodik, fontolja meg, hogy egyszínű térkövet választ, amely akár a mostani, akár a későbbi színnel is harmonizál. Ha túl egyszerű az eredmény, növényekkel és falszínezéssel még mindig feldobhatja házát. 

Ezen felül tudni kell, hogy az egyszínű burkolatok az egységes megjelenés mellett nehezebben tarthatók tisztán, míg a mintás kövek könnyebben elrejtik a kisebb-nagyobb hibákat. Ez igaz a szennyeződésekre, az öntözőrendszerből származó foltokra vagy a lerakáskor esetlegesen keletkező hibákra is.

 

A térkő mérete

Méret esetében is számtalan megoldás létezik, és itt is meghatározó az ízlés, de érdemes más szempontokat figyelembe venni. A kisebb kövek jellemzően jobban passzolnak a kisebb felületekhez, míg a nagyobb méretű térkövek a nagyobb terekhez illenek. Ugyanígy számít a méret a vágás során, érdemes úgy választani, hogy minél kevesebb vágással kelljen dolgozni, mert ez anyagban és munkaórában is kifejezhető pluszt jelent. 

A kövek vastagsága is fontos, mivel ez határozza meg a terhelhetőségét. A 4 centiméteres kövek alapvetően gyalogosforgalomra készültek, vagyis teraszra, járdára. Ezek jellemzően valamivel olcsóbban beszerezhetők. Amennyiben autóval járunk rajta, már 6 centiméteres térkövet kell választanunk, nagyobb autók esetén pedig 8 centimétereset érdemes. Az autós teherbírást eseti használat esetén is figyelembe kell venni, vagyis akkor is vastagabb darabot kell választani, ha csak néha állunk rá autóval, vagy ha kertrendezésre készülünk és nagyobb gépeket várunk, például termőföldet szállíttatunk. Utóbbiak esetében érdemes megvárni a térkövezéssel a nagyobb munkák lezárultát.

 

A térkő formája

A forma alapján is feloszthatjuk a térköveket. Mi a letisztult, népszerű változatokban hiszünk, mint a téglalap és négyzet, vagy a nagyobb teherbírás érdekében a behatont javasoljuk, köznapi nevén a kutyacsontot.

 

Ha érdekli, hogy kivel és hogyan érdemes lerakatni a térkövet, olvasson tovább itt!

Ha az egész évben használható kert titkára kíváncsi, olvassa el cikkünket!

 

Ötletekért és akciókért pedig kövessen minket Facebookon

carousel02_55774637_opt2400px_v2.jpg

Tekintse meg termékkínálatunkat

A Beton+ termékkínálatában térburkolatok, falazóelemek, szegélyek és útépítési elemek széles választéka várja.